Aurevoir koncert

Helyszín: Világjava Estek az Óváros téren
Időpont: 2018-08-15 20:00 - 21:00

33778489_1798479820214717_1732084396929843200_n

Világjava Estek az Óváros téren

AUREVOIR KONCERT
2015. márciusában indult útjára a zsámbéki fiatalokból álló aurevoir. zenekar. Már a kezdetektől fogva koncepciózusan jelen volt zenéjükben a sokszínűség. Többféle stílust érintenek, legnagyobb hatással az angolszász beat-folk és a Kárpát-medence népzenéje van rájuk. Legvalóbb lényegük azonban éppen az, hogy kategorizálhatatlanok; nem szorítják magukat műfaji határok közé.
A zenekar – fiatal volta ellenére – már számos turnén és nagyobb fellépésen van túl. Nem csupán országhatárokon belül koncerteznek: voltak Erdélyben és a Felvidéken, több európai nagyvárosban, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a shanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak.
Két év koncertezés után 2017 augusztusában készült el bemutatkozó anyaguk, az ötdalos ethno-beat. A zenekar ugyanebben az évben bekerült a Hangfoglaló Program húsz kiválasztott induló zenekara közé, hat állomásos turnén vett részt a Paddy and the Rats vendégeként és 2018 tavaszán megjelentetik első nagylemezüket, a Kikötőt.
A zenekar tagjai
• Agócs Márton - ének, gitár, duda, ír buzuki
• Fejér Mihály - ének, gitár, mandolin
• Fejér Ágoston - billentyű, tangóharmonika
• Gelencsér Gábor - basszusgitár
• Orosz Kristóf - gitár
• Pestalits Ambrus - hegedű, brácsa, szaxofon
• Szabó Zsolt - viola da gamba
• Szűcs Viktor - ütős hangszerek

A belépés díjtalan!
Esőhelyszín: Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ (Táborállás park 1.)

Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ
8200 Veszprém
Táborállás Park 1.

Telefon: +36 88 429 111
Fax: +36 88 429 693
info@veszpremvmk.hu

A jegypénztár nyitva tartása:
hétfőtől péntekig
14.00 -18.00 óráig

PARTNEREK: Veszprém Varga Dekor Magyar Vöröskereszt Veszprém Televízió Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum Kulturális Központok Országos Szövetsége